Jékely Zoltán
Nyárutó
Megöldököltük a
nyarat,
mint egy széptollú
madarat,
belőle más nem is
maradt,
egy-két piros
toll-pillanat.
Megnyúlt árnyékok,
hullott-szilvaszag;
a lombokon még nincs
egy foltnyi vér sem:
vadgerle búg – forró
hangjában, érzem,
még a bolondító, vad
nyár kacag.
*
Az alkonyat
Az alkonyat a
legtisztább zene,
az alkonyat a
legszebb épület;
meghallhatod, ha
nincsen is füled,
megfoghatod, ha
nincsen is kezed.
Az alkonyat a
legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb
falikép;
ha ilyet alkotnék
valamikép,
halhatatlanságom nem
félteném.
Az alkonyat a
lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára
útrakél
s csak hagyja,
hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az
esteli szél.
*
Nyárvégi éjszaka
Foszló tornyokat épít
a sötét,
dombunkra
koromlavinák omolnak
és senkise lelné meg
őket holnap…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése