Pataki Glica
Októberi Szentjános
A vén gesztenyefa ráncos derekára, levélmintákat festett az ébredő Nap
fényessége. A láthatatlan, kószaszellő noszogatja a feketelevél árnyakat a
szürkén hámló, vastag kérgeken. Őszi hangját hallatja az Anna-Liget.
Egy gyűszűnyi méretű, kis cinke mórikálja magát előttem. Hamarosan játszó cimborája is érkezik. Még az is megeshet, hogy testvérek. A barnán kunkorodó gesztenyelevelekről, pókokat reggeliznek!
Újra és újra fölerősödik a szél, és alaposan megbúbolja a fák zörgő, zizegő, suttogó lombjait. Ilyenkor egy-egy levélke búcsúkeringőt lejt, majd egy utolsó sóhajt… véget ért az Élete! Pontosan tudják, hogy fogytán az idejük, ezért most kell elmondani egymásnak, amit oly fontosnak tartanak. Hiszen már ők sem mai gyerekek! Sok mindent megéltek, és sok vihart tudhatnak maguk mögött. Régi barátság élteti a fenyőt, hársat, gesztenyét és a juhart…
Az ég kékje, fázós hidegre váltott, és hajnali harmatot hint a ligetre. Egy-egy fénynyalábot lovagol meg a káposztalepke. A hollók és az egerészölyvek éles hangja kardoz a levegőben, félelmetes harcot vívnak a betevő falatokért.
Északról hírt hoztak a vándormadarak, hogy: „- Készüljenek a télre, mert nagyon kegyetlen, és könyörtelen lesz! Ezt üzeni a Jég Birodalom Fejedelme-„
A szemközti Hárs-hegy gerincén, vastag, fehér felhők emelkednek egymásután, mint akik a fák tövében töltötték az éjszakát.
Színesre pingált lomberdők, rozsdabarnára száradt fenyők, búzavirág kék égbolt, gomolygó fehér felhők, pirosan vérző, vadszőlő levek, homályos szemekkel leskelődő kökényszemek, ezüstben csillogó repülőgépek szántják föl a légifolyosókat, és a menyasszonyfátyolt húznak maguk mögött. „Itt van az ősz, itt van újra.”
Egy gyűszűnyi méretű, kis cinke mórikálja magát előttem. Hamarosan játszó cimborája is érkezik. Még az is megeshet, hogy testvérek. A barnán kunkorodó gesztenyelevelekről, pókokat reggeliznek!
Újra és újra fölerősödik a szél, és alaposan megbúbolja a fák zörgő, zizegő, suttogó lombjait. Ilyenkor egy-egy levélke búcsúkeringőt lejt, majd egy utolsó sóhajt… véget ért az Élete! Pontosan tudják, hogy fogytán az idejük, ezért most kell elmondani egymásnak, amit oly fontosnak tartanak. Hiszen már ők sem mai gyerekek! Sok mindent megéltek, és sok vihart tudhatnak maguk mögött. Régi barátság élteti a fenyőt, hársat, gesztenyét és a juhart…
Az ég kékje, fázós hidegre váltott, és hajnali harmatot hint a ligetre. Egy-egy fénynyalábot lovagol meg a káposztalepke. A hollók és az egerészölyvek éles hangja kardoz a levegőben, félelmetes harcot vívnak a betevő falatokért.
Északról hírt hoztak a vándormadarak, hogy: „- Készüljenek a télre, mert nagyon kegyetlen, és könyörtelen lesz! Ezt üzeni a Jég Birodalom Fejedelme-„
A szemközti Hárs-hegy gerincén, vastag, fehér felhők emelkednek egymásután, mint akik a fák tövében töltötték az éjszakát.
Színesre pingált lomberdők, rozsdabarnára száradt fenyők, búzavirág kék égbolt, gomolygó fehér felhők, pirosan vérző, vadszőlő levek, homályos szemekkel leskelődő kökényszemek, ezüstben csillogó repülőgépek szántják föl a légifolyosókat, és a menyasszonyfátyolt húznak maguk mögött. „Itt van az ősz, itt van újra.”
…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése