Torma Zsuzsanna - Hajad ezüstje

Torma Zsuzsanna

Hajad ezüstje 

Este, ha lehajtod párnára a fejed,
nézem, ahogy lassan lecsukódik szemed.
Hajad ezüstje megcsillan a fényben,
mélysötét bársonya megváltozott régen.

Arcod bár nem látom, ha a fény kialszik,
csak az egyenletes lélegzésed hallik,
s csak hajad ezüstje csillog a sötétben,
mint a sok-sok csillag éjszakai égen.

Gondok, feszültségek ernyedtségbe fúlnak,
homlokod ráncai lassan kisimulnak
Álmaidban ismét erős, fiatal vagy,
napi fáradtságod teljesen alábbhagy.

Álmodsz gondtalanabb, reménytelibb jövőt,
hogy az évek súlya nem vesz rajtad erő,
s remélve, hogy én is melletted maradok
s melletted még én is sokáig álmodok.

Fáradtan, álmosan fekszünk egymás mellett,
lassan csak álmunkban éljük a szerelmet.
Reméljük, hogy lesz még néhány boldog évünk,
addig is mindketten családunknak élünk.

Reggel, ha szememből elszökött az álom,
ébredve fejedet vállamon találom,
reggel is megcsillan hajadnak ezüstje,
elmúlt a szerelem, megmaradt a füstje.