Weöres Sándor
Ars poetica
Öröklétet dalodnak
emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól
reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki
sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből
tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul,
egy percig benne éghet.
Az okosak ajánlják:
legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre
vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le
nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a
géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és
végtelenség: akkora, mint a többi.
Fogd el a lélek árján
fénylő forró igéket:
táplálnak,
melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba
csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet,
mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek
és megint messze szállnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése