Sík Sándor - Ködös vizek fölött

Sík Sándor

Ködös vizek fölött

 

Fövenyes part szirtfoka mellett
Hányja sebes hab ladikom.
Repeső, friss tengeri szellet
Hívón suhog a habokon.
Hányja sebes hab ladikom,
Az ormokról köd integet,
S köd vonja sötétbe előttem
Az ismeretlen vizeket.

Hajlongnak a parti virágok,
Dal csendül a kertben amott.
De én a hű hajóba szállok
S a vak vizekre suhanok.
Dal csendül a kertben amott,
De ott künn a vihar dalol.
Ez kell nekem. Ki a vizekre,
Ahol a mélyek mélye forr!

Elindulok. Nem nézek vissza.
Átkozott, aki visszanéz.
Lelkem a szél dalait issza,
Enyém a víz, enyém a vész.
Átkozott, aki visszanéz!
Örvények árja kell nekem.
A mélyre, a mélyre, a mélyre
Suhanok, szállok sebesen.

Mindegy, akármi vár az árban,
Ha napsütés, ha viharok.
Megfürdöm a tüzes sugárban,
A széllel versenyt dalolok.
Ha napsütés, ha viharok,
Szemem a végtelenbe vész.
Kezem a kormányrúdra tettem:
Átkozott, aki visszanéz!