Tóth János /Janus/ - Ünnep; - Téli alkony

Tóth János /Janus/

Ünnep

Búzavirág kék bíborba ölel
Orgona ága széncinke hinta
Lépked az este alkonyhoz közel
Dombon és mezőn fekete tinta
Olvadó zajok csendbe simulnak
Gyönge szellő fut kezében felleg

Üzen az ég is hópelyhek hullnak
Názáretben fény, felsír egy gyermek
Nyílik egy élet isteni ember
Eget és földet szeretet járja
Porból lett létünk csillag lesz egyszer
Egekben Jézus két karja várja
Tanulj szeretni isten báránya *

Téli alkony

A csend kötöget hosszú hallgatást,
mint mama a sálat téli alkonyon,
fedi bennem a vacogó suttogást,
mikor ernyedő vállamon átdobom

.
Hunyorog a neonfény, sötét vakít,
árnyék reszket az aszfalt jegén,
mellkasomban szívem láncon vonyít,
galamb riad meg a dermedt jegenyén.

Lelkem rajtam, mint hosszú kabát
melyet cibál az emlékezés szele,
zsebéből pergeti a múlt aranyát
s a jelen átlép rajta, mit kezdjen vele?