Baráth Sándor - Október

Baráth Sandor

Október

Megfeszített íj az ég,
Beszakadtak a gátak.
Hull minden, fákról levél,
Esők ködök szitálnak.

Tükörből homályos kép,
Fintorít a világra.
Mint ki feladta végképp,
Nincsen, ki megsajnálja.

Emlékbe vált már az ősz,
Sívó hideg szél fütyül,
Nincsen igaz barátja.

Bár tél lesz, mindig eljössz,
Kilépsz a függöny mögül,
S rákacagsz a világra.