.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
sok mindent képes megtenni az ember,
de vannak dolgok, amik rajta túlnőnek,
amihez a legnagyobb akarat is kevés...
ha egyszer a mag kicsírázott,
többé vissza
nem állíthatja az eredeti állapotot,
ha a gyümölcs beérik,
ha a levelek megbarnulnak,
ha a földre lassan leereszkednek,
akkor hiába minden erőfeszítés,
ellene nem tehet semmit,
az októberi köd,
a borongós idő
kéretlenül is beköszönt,
akkor is, ha lehet még
nyárra emlékeztető meleg:
a táj képe arról mesél,
hogy csak illúzió az októberi nyár...
sok mindent befolyásolhat az ember,
de, ha a szellem kiszabadul a palackból,
akkor már éli a saját életét,
mint a halott mag, ha életre kel,
ha az idő eljön, a nyár is elhervad,
a természet dolgainak alakulásába
az embernek nincs beleszólása...
és ha a lélekben a szeretet kivirágzik,
az is talán része a természetnek,
amin uralkodni lehetetlen,
nem lehet se visszaszorítani,
se láthatatlanná tenni, letagadni,
mert amikor túlcsordul,
világra kéredzkedik,
nem maradhat bent örökre,
nem lehet mindig a lélek lakója,
ő a saját és mégis a másé,
mutatkozik,
amikor a kéz simogatásra indul
lefoghatatlanul,
a száj csókot lehel megállíthatatlanul,
mert a szeretnek megmutatkozni muszáj,
az az ő megállíthatatlan túlcsordulása,
aminek az ember nem lehet ura,
magának parancsolhat,
de a szeretetnek soha,
láthatóvá válik akaratlanul,
mint a kicsírázott mag,
mint az októberben beköszöntő idő.
sok mindent képes megtenni az ember,
de vannak dolgok, amik rajta túlnőnek,
amihez a legnagyobb akarat is kevés...
ha egyszer a mag kicsírázott,
többé vissza
nem állíthatja az eredeti állapotot,
ha a gyümölcs beérik,
ha a levelek megbarnulnak,
ha a földre lassan leereszkednek,
akkor hiába minden erőfeszítés,
ellene nem tehet semmit,
az októberi köd,
a borongós idő
kéretlenül is beköszönt,
akkor is, ha lehet még
nyárra emlékeztető meleg:
a táj képe arról mesél,
hogy csak illúzió az októberi nyár...
sok mindent befolyásolhat az ember,
de, ha a szellem kiszabadul a palackból,
akkor már éli a saját életét,
mint a halott mag, ha életre kel,
ha az idő eljön, a nyár is elhervad,
a természet dolgainak alakulásába
az embernek nincs beleszólása...
és ha a lélekben a szeretet kivirágzik,
az is talán része a természetnek,
amin uralkodni lehetetlen,
nem lehet se visszaszorítani,
se láthatatlanná tenni, letagadni,
mert amikor túlcsordul,
világra kéredzkedik,
nem maradhat bent örökre,
nem lehet mindig a lélek lakója,
ő a saját és mégis a másé,
mutatkozik,
amikor a kéz simogatásra indul
lefoghatatlanul,
a száj csókot lehel megállíthatatlanul,
mert a szeretnek megmutatkozni muszáj,
az az ő megállíthatatlan túlcsordulása,
aminek az ember nem lehet ura,
magának parancsolhat,
de a szeretetnek soha,
láthatóvá válik akaratlanul,
mint a kicsírázott mag,
mint az októberben beköszöntő idő.
2013. szeptember 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése