Gligorics Teréz - Ölelgeti már az ősz

Gligorics Teréz

Ölelgeti már az ősz

Hogy öleli át a szellő

A még nyíló kertemet,

Őszirózsát, vadvirágot,

Lassan, lassan eltemet.

Aranylevél hull a fákról,

Zöld füvemen száz halál,

Kertvégében érintetlen

Csak egy árva fűzfa áll.

Elfeledve a nefelejcs

Imitt amott kék talán,

Egy-egy rózsa bátorkodik

Házam keleti falán.

Ám a szélnek nincs kegyelme,

Megtépi a lelkemet

S nyári napfény, mely éltetett,

Bizony lassan elfeled.

Azt mondják, majd újra ébred

Tavasszal a sok virág,

Visszatér a fecske, gólya,

Ám mélyed a szarkaláb...

Ébredező rózsabimbót

Cirógat az enyhe szél,

Barackvirág szirmainak

Udvarol a fürj, a méh...

Hulló levél fátyolába

Bújtatom el kertemet,

Holnap reggel a zúzmara

Jégvirágot kelteget.

Arany levél, hulló levél,

Jövő nyár már másoké,

Had préseljek még egy rózsát

Fogyó lapjaim közé...