Gligorics Teréz
Ölelgeti már az ősz
Hogy öleli át a
szellő
A még nyíló kertemet,
Őszirózsát,
vadvirágot,
Lassan, lassan
eltemet.
Aranylevél hull a
fákról,
Zöld füvemen száz
halál,
Kertvégében
érintetlen
Csak egy árva fűzfa
áll.
Elfeledve a nefelejcs
Imitt amott kék talán,
Egy-egy rózsa
bátorkodik
Házam keleti falán.
Ám a szélnek nincs
kegyelme,
Megtépi a lelkemet
S nyári napfény, mely
éltetett,
Bizony lassan
elfeled.
Azt mondják, majd
újra ébred
Tavasszal a sok
virág,
Visszatér a fecske,
gólya,
Ám mélyed a
szarkaláb...
Ébredező rózsabimbót
Cirógat az enyhe
szél,
Barackvirág
szirmainak
Udvarol a fürj, a
méh...
Hulló levél fátyolába
Bújtatom el kertemet,
Holnap reggel a zúzmara
Jégvirágot kelteget.
Arany levél, hulló
levél,
Jövő nyár már másoké,
Had préseljek még egy
rózsát
Fogyó lapjaim közé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése