Németi Csaba Levente
Nem tudom
Ezer éj óta nézem a
ruhádon
pihenő, fáradt
ráncokat.
S látom benne a
látható láthatatlant.
Ezer éj óta nézem a
csend fénye,
hogy játszik arcodon,
s érzem illatát a
szódnak.
Hogy mit adtál nékem?
Nem tudom.
Talán a szívedbe
rejtett,
borzongását a
gyönyörnek,
a majdnem tiszta
létezésedet,
s a belőle fakadt
szerelmedet.
Nem tudom.
Akartam, hogy legyél!
Mégis messzire vitted
létedet,
s itt hagytad nékem
bűnömül, az életet.
Ezer éj óta alszom
egyedül.
Elmegyek!
A világot itt hagyom,
magamat egy másik
létbe átringatom.
S ha találkozom
Istennel a kezét megfogom.
Ha kérdi mit kaptam
tőled,
a választ nem tudom.
Mert oly sok voltál
és oly kevés,
hogy ezer éj óta nem
tudom elmondani
kettőnk lényegét.
Csak annyit, akartam!
Nagyon akartam, hogy
legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése