Garai Gábor
A remete panasza
Istenkezében nyugszik
a kezem,
olykor kísért az
elszalasztott éden,
de a világtól szemem
elfedem,
sohasem égtem a
vágynak tüzében,
a szépség bennem
fehér, testtelen
s a csönd özönén
ringatózva érzem
az illatot, mely
hitemből terem -
a szóözön künn
gomolyog sötéten,
s a testekkel telik
csak a verem:
engem a kín igézete
tart féken,
s bizony még a halált
sem rettegem,
mert ég vitéze edzi
gyenge vérem -
csak azt nem tudom,
mi az életem,
habár a bűnök
béklyóit letéptem,
és hiszem már, hogy
nincsen végzetem,
és nincs jövőm, nincs
kezdetem, megértem -
mégis fátyolos arccal
hirdetem,
vigasztalan magányom
sűrűjében:
hiába rágtam át az
életem,
az igéret hegyére el
nem értem -
s még az Isten se
szánja tévedésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése