Zelk Zoltán
Téli vers
Az ősz, e szörnyű,
éhes hernyó,
felfalt már minden
levelet
s most énreám
merednek vádlón
az ágakról a
sebhelyek –
terítném már,
köpenynek, rájuk
– ne vacogjanak –
versemet.
Adnám a tűnt zöldért
cserébe,
adnám kis fényű
kedvemet
és adnám nagy
szomorúságom
az alkonyi lila
helyett –
adnám dühöm, hogy
égjenek fönn
lobbal, a fonnyadt
fellegek!
S bársonyt a hegynek,
s lenge párát:
reszkessen a vizek
felett,
fecskék kibomló,
szertehulló
csokrát: ékítse az
eget –
írjad meg táj, fák,
szelek, felhők
utolsó, legszebb
versemet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése