Berze Tünde
Imperfectus
Tökéletlenségről
Ökölbe szorítom
ujjaim,
próbálom megtartani
a tarthatatlant,
mosolyt kényszerítve
arcomra,
tovább lépdelek a
holnap útjain.
Most belém mart az
élet,
félelmem gyűri
bensőm,
jajom még is csak én
hallom,
hisz’ mosolyom mögé
zárom arcom.
Új szemmel látom a
jelent,
mennyi tökéletlen
botladozás,
félúton elcsuklott
érintés,
s hintába ültetett
ígéretek,
melyek felébresztik a
kételyt,
hogyan látszhat
tökéletesnek,
ami, annyira
átlátszó, huzatos.
Vak-vágányon utazó
napjaim,
egyszer elérik az
ütközőt,
mely helyéből vagy
kidől,
vagy futóhomok
szemekké őröl,
de eljön a virágba
boruló kikelet,
s a felborzolt jelen
megint élhető lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése