Hollósy Tóth Klára
Levelek hullnak…
Lomha bánatok
lebegnek,
költöznek a fecskék,
levelek búsan
leesnek,
s most feslettek
nemrég.
Vetkezik lassan az
erdő,
rettegve magába,
se napfény, se semmi
nem jő,
maga van, ki árva,
A nap bágyadtan
andalog,
a szépségnek vége,
a voltak lenn az
avaron,
várnak üdvösségre.
*
Zsong az ősz
Zsong az ősz, jajgat,
sír, fakul a fény,
készül ő is a végső
semmihez,
nincs mi felszítsa
hamvadó tüzét,
hiába a küzdés a
lendület.
Őrült szelektől a
tartás megtör,
halálszagban feslenek
a rózsák,
az egykedvű lét
iszonyú börtön,
levetkezett örökkévalóság.
Őszi trillák zengnek
litániát,
fellegek vonuló árnya
mélyül,
esendő, magát megadó
világ,
behunyja szemét az
ég, sötétül.
*
Ködöt lebeg a levegő
Szürke ég borong
fejem felett,
ködöt lebeg a levegő,
bánatot virágzó idő,
az erdő meztelen,
levetkezett.
Szétkergetett,
hervadt levelek
haldokolnak lenn a
sárban,
igyekeznek a halálba,
néma csend üli a
fészkeket.
Hűs páracsepp mereng
a léten,
csillog a bozót
ágboga,
odébb piros galagonya
integet kedvesen a
fénynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése