Október – Őszhó –
Mindenszent hava – Magvető hava
Hónapunk neve a latin
October, "Nyolcadik" hónapnévből ered, mivelhogy a régi római
naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. A
latin szó a görögből eredt, ahol az "octo" az "ogkosz" tőre
megy vissza: ez pedig "halott kampó"-t jelent - a jobb kéz középső
ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos. Egyedül Domitianus császár tett
kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz
császár volt, a "domiciánus" hónapnév nem kellett senkinek.
Róma októberi ünnepei
a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a
márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta
vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és
októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat,
hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.
A horoszkóp
csillagjegyei közül az alábbiak esnek októberre:
Mérleg (szeptember 23
– október 22) és
Skorpió (október 23 –
november 21).
Október folyamán a Nap
az állatöv csillagképei közül a Szűz csillagképből a Mérlegcsillagképbe lép.
október utolsó
vasárnapján 3 órakor állítjuk vissza az órát egy órával, ami a nyári
időszámítás végét és a téli („normál”) időszámítás kezdetét jelenti.
A szökőévek kivételével
az október a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a január
*
Népi mondóka
Leodegár, hogyha lombhullató,
Örülj! a jövő év páratlan jó.
Orsolyakor takarítsd be
káposztádat.
Simon, Juda hóval tömi tele szádat.
Ha megdurvul a nyúl szőre,
siess fáért az erdőbe.
*
Mit jövendöl a 100
éves naptár?
Langy időt várhatni, ha a fák ősszel másodszor virágozni kezdenek, ha Szent Mihály körül gubacsok üresek vagy vizenyősek, ha a madarak ősszel soványak, ha Szent Mihály körül sok eső esik s a szelek délről vagy nyugatról fújnak.
Októberi jeles napok
Október 4. – Assisi Szent Ferenc napja:
1811-ben született Assisiben, a ferences rend megalapítója, aki az evangéliumi szegénységet, alázatosságot, irgalmasságot hirdette.
Szokás volt ezen a héten kanászostorral durrogtatni a hegyen a gonosz szellemek elűzésére.
Az e napon ültetett kotlós alá nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy ezzel megvédjék őket az ártó, gonosz hatalmaktól, míg a csirkék ki nem kelnek.
*
Október 15. – Teréz
napja:
Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén e napon kezdődik meg a szüret. Egerben Teréz-szedés a neve.
A Bánságban és Bácskában e nap asszonyi dologtiltó nap volt, amikor nem moshattak és kenyeret sem süthettek.

Október 20. – Vendel
napja:
Szent Vendel a legenda szerint a 7. században élt ír királyfi volt, aki remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, ahol annak nyáját ellenőrizte, ezért a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték. Emiatt mondták azt, ha állatvész ütött ki, hogy Vendel viszi az állatokat. Sokfelé e napon a templomból körmenettel vonultak Szent Vendel szobrához, akit pásztoröltözetben, lábánál kutyával és báránnyal ábrázoltak.
E napon a jószágtartó gazdák és pásztorok nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották ki.

Október 21. – Orsolya
napja:
Kőszeg vidékén e nap kezdődik a szüret.
Időjósló napnak is tartják. A hajdúböszörményi pásztorok azt állították, ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad.
Kőszeg vidékén e nap kezdődik a szüret.
Időjósló napnak is tartják. A hajdúböszörményi pásztorok azt állították, ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad.
*
Október 26. – Dömötör
napja:
A 4. századi nagy keresztényüldözések idején vértanúhalált halt. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát, a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat, többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek).
Időjárásjósló nap, az e napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartották.

Október 28. – Simon –
Júdás napja:
Tokaj-Hegyalján e nap a szüret napja, aminek végeztével szüreti felvonulásokat és bálokat tartanak. Pl. Vas megyében Sárváron.
E napon kezdődik meg a kukoricafosztás.
Tokaj-Hegyalján e nap a szüret napja, aminek végeztével szüreti felvonulásokat és bálokat tartanak. Pl. Vas megyében Sárváron.
E napon kezdődik meg a kukoricafosztás.
Kerti kalendárium
Az október igazi őszi
hónap, a szüret ideje. A fákról lehullanak a levelek, a hónap végére az utolsó
költöző madarak is elrepülnek. Az őszi munkák folytatódnak a kertekben, a
szántóföldeken, megkezdődik a szüret.
Október a kertben az
év talán legszínesebb hónapja – a régi magyar naptárakban a Skorpió, illetve a
Mindszent hava elnevezéssel szerepel, utalva az utolsó dekád csillagászati
eseményére: a Nap a Skorpió csillagképbe lép és figyelmeztet Mindszentek ünnepének
közeledtére.
Már csípősebbek a
hajnalok, déltájban azonban, mint a jelen példája is mutatja, még
visszacsalogatja a kellemes napfényt, ezáltal is jobb kedvre derítve a
szüretelőket és a magvetőket. A népi jövendölések szerint az októberi zivatar
szeszélyes telet vonz, vagy a sok októberi csapadék decemberi szelet hoz, míg
ha meleg az október, csikorgó lesz a február.
A növények vegetációs
időszakuk végéhez közelednek Ez az időszak még kiválóan alkalmas arra, hogy
örökzöldeket, díszcserjéket telepítsünk, trágyázzunk, eltároljuk terményeinket,
valamint a közelgő fagy ellen védekezzünk.
Gyógy- és
fűszernövények.
Most már lehet és
érdemes gyűjteni a gyökereket.
Sok szeretettel köszöntjük e hónap
szülötteit,
névnaposait,
ünnepeltjeit!
Sok boldogságot kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése