Bodó Csiba Gizella
Testem piramisában
Lángra gyúlt a tűzoltár,
Szívem rostélyában ég a máglya,
S az áldozat már készen áll,
A Szerelmes halálra.
*
Lélek-hínárok tekeredtek lábaimra,
Zúgó-csend nyomását préselte rám a mély,
polip karok nem engedtek,
szoros az ölelés, – ne félj!
Talpamba fúródtak tüskék,
kínlódott kétségek sötét nedve,
élet-part felé tajtékozott minden
gyökereitől eleresztve.
Iszapos tettek okát megtalálni
Gyötrőn nehéz
Szív zsilipjeit felnyitni
gyakran merész
A kenu halad tovább,
A víz-tükör felett az ég,
S víz-tükör alatt a mély.
Poklának van ki örök foglya,
Van ki lebeg a felszínén.
S mintha mind ritkább
Lenne tükrének simasága,
Az ember belenéz,
S a „cunamit” látja
Arcának barázdáiban
Élete veszett, – merre nézzek?
S átadja magát a szépnek,
A reményben fürdetett
Tiszta égnek, mely
Segít elengedni
A kapaszkodást, a lehúzást
S feldob a kékség felé!
Lángra gyúlt a tűzoltár,
Szívem rostélyában ég a máglya,
S az áldozat már készen áll,
A Szerelmes halálra.
*
Lélek-hínárok tekeredtek lábaimra,
Zúgó-csend nyomását préselte rám a mély,
polip karok nem engedtek,
szoros az ölelés, – ne félj!
Talpamba fúródtak tüskék,
kínlódott kétségek sötét nedve,
élet-part felé tajtékozott minden
gyökereitől eleresztve.
Iszapos tettek okát megtalálni
Gyötrőn nehéz
Szív zsilipjeit felnyitni
gyakran merész
A kenu halad tovább,
A víz-tükör felett az ég,
S víz-tükör alatt a mély.
Poklának van ki örök foglya,
Van ki lebeg a felszínén.
S mintha mind ritkább
Lenne tükrének simasága,
Az ember belenéz,
S a „cunamit” látja
Arcának barázdáiban
Élete veszett, – merre nézzek?
S átadja magát a szépnek,
A reményben fürdetett
Tiszta égnek, mely
Segít elengedni
A kapaszkodást, a lehúzást
S feldob a kékség felé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése