Szakáli Anna - Ez a mi otthonunk

Szakáli Anna

Ez a mi otthonunk

https://www.youtube.com/watch?v=ocjReWPy4EE

Ez a mi otthonunk,
hol követjük őseink árnyát.
Hol két nagy folyó csobogja
az élet himnuszát.
Hol ezüstben áll a nagytó,
mikor a Hold hinti fényét,
s aranyra vált ragyogása,
ha nyugvó Nap hoz esti békét.
Hol avar nép rejti titkát;
miénk e hon áldott hantja,
hun és magyar is mi vagyunk,
álnok, ki ezt eltagadja...

Tanú rá a tó, a hegyek,
itt éltek ők, a régiek,
itt pihennek föld-hazában,
álmuk őrzik az Égiek.
Kik voltak ők? A bátrak.
Kik háborgó tavunkon jártak.
Ismerték Emesét, ősanyánkat,
Medvetoros évben itt ültek lakomát,
számolták a Hold, az év napját,
halottaikat kincsekkel temették,
mert holtában is tisztelték,
ki közülük elment.

Otthonuk volt nekik is ez a hely,
hol ,,népek harcától zajló tengeren*"
párducként űzték a rájuk rontó ellent.
Pedig az ember egy vér.
Csak a hatalom képes
éket vetni népek közé,
hogy egyiket emelje másik fölé,
de semmi sem állandó.
S ami régi, mint az avar, mulandó.
Elporlik. Mint leomló falak,
melyek semmivé lesznek
egy évszázad alatt.

Ám a jelek fölbukkannak újra.
Rovással írt tekercsek,
vésett kövek, veretek,
rajtuk sólymok repülnek
föl a Napba, felhő magasába,
hol a lélek szivárványa emel
régi népnek égi koszorút.
Csillagok mutatta úton,
ló taposta ősi nyomon
táltos épít kőemléket.

Égi tűznek lobog lángja,
szerbe-körbe, karikába,
emelt karral, emelt fővel,
mennybe mentek szálló füsttel...
Őrzők helyett, őrzők vagyunk!
Megidézünk a rovással,
megigézünk szertűz-lánggal,
lássátok meg mivé lettünk;
vizek partján várost vetünk,
s benne örökös mementó:
Megőrizzük azt, ami méltó.
S évezredes küzdelmeink
nem vesznek kárba,
ha otthonunkból
ajtót nyitunk a világra.