Szita Zoltán
Csendben kiáltok!
Le kellene már egyszer ülni végre,
fohászt, vagy verset írni fel az égre
Mindenkinek mindent sorra elmondani,
és zokogva is, mindenkire mosolyogni.
Elmondani a féltve őrzött titkokat,
és azt is, hogy a szíved majd megszakad
És mindent elmondani amit még lehet,
hogy az élet, eddig csak játszott veled.
Hogy miért vált idegenné minden ősöd,
hogy miért képmutató minden ismerősöd
kimondani hogy a szó miért lett hazug,
miért fáj a harangszó, ha távolban zúg.
És miért kavarog bennem a múlt hiába,
ha minden belehullt az emlékek kútjába
És hogy miért ül rajtam ezernyi átok,
és mégis, miért csak csendben kiáltok!
fohászt, vagy verset írni fel az égre
Mindenkinek mindent sorra elmondani,
és zokogva is, mindenkire mosolyogni.
Elmondani a féltve őrzött titkokat,
és azt is, hogy a szíved majd megszakad
És mindent elmondani amit még lehet,
hogy az élet, eddig csak játszott veled.
Hogy miért vált idegenné minden ősöd,
hogy miért képmutató minden ismerősöd
kimondani hogy a szó miért lett hazug,
miért fáj a harangszó, ha távolban zúg.
És miért kavarog bennem a múlt hiába,
ha minden belehullt az emlékek kútjába
És hogy miért ül rajtam ezernyi átok,
és mégis, miért csak csendben kiáltok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése