Simon Roland - Magányos séta

Simon Roland
Magányos séta

édes ölelésed, csókjaid
kedves szavaid helyett
az őszi szél arcon üt
átkarol és gúnyosan nevet

vágyakozva figyel az utcai lámpa
az estét minden nap izgatottan várja
fényét szórja a szemközti házra
tudja jól, csak a csend az igazi társa

magasabbak, rejtélyesebbek a fák
minden lomb susogva titkolja
házak, tornyok felett mit lát
a rejtélyt sötétkék égre írják

oh, egy napon elmondanám
mily szomorú az egyedüllét odva
ha csókomra csókkal válaszolnál
nem lennék többé a magány fogja