Gősi Vali - Angyali dallam

Gősi Vali

Angyali dallam

Csönd lehel békét,

álmosan billen az asztal.
Körüle ásító purdé virraszt

meghitt, nagy családdal.

Az asztalfő, s tányér üres ma is,

a szék nem kelt el.
Valakire várunk mind,

aki lélekben jön néha el.
Megismerem, ő az, ki a fényben él!

Csend mesél róla, s a családom.
Valaki, ki a fényben jár,

bekopog majd, mint egy szép álom…

- őt várom!
Egyszer majd ideül közénk,

s nem fényes, mennybéli székére,
nagyanyó meg - aki angyal lesz –

odaül szépen melléje.

… Székeket festett rég’, gyalult,

faragott illatos forgácsot.
Álmomban érzem az enyv-illatát,

s ahogy ölében lágyan tartott…!
Egymást ölelik már fényes-szép éjen,

égi szobában,
lelkük fénytáncot jár,

csillagvirág nyílik lábuknál, párban.

…Ebédeltünk, s estebédünk - mint máskor -

áldással befejeztük.
Énekelt anyánk még halkan,

ahogy mind szerettük.
Vele kélt dalra szépen, lágyan

egy kis angyal - láttam!
Az ölembe tévedt éjjel,

s hogy ne féljek, ott aludt el nálam.

Utolsóként megszólalt egy bús dal,

s mennie kellett.
Féltve őrzök azóta az estből,

s dalból minden percet!
Hát még az angyali álmot,

mit elrejtettem:
ablakomba a hajnal azóta

angyali dallal szökken.