2013. február 3., vasárnap

Zsitvainé Borsos Irén - Angyalok márpedig vannak!



Zsitvainé Borsos Irén

Angyalok márpedig vannak!


A hétköznapi életben ritkán találkozunk h i h e t e t l e n jósággal, ritkán találkozunk megmagyarázhatatlan szeretet-áradással…

Már annyira „rozsdásak” az antennáink,  hogy azt hisszük, ilyen nem is létezik.. Bele kell botlanunk, szinte át kell esni rajta, hogy lelki szemeink kinyíljanak…

„Férfi és női angyali lényeknek egyaránt bájos arcvonásaik vannak,  gyakran szív alakú, gyermeki arcuk. Azért vannak itt, hogy kedvesek legyenek, hogy kollektív munkájukkal csökkentsék a bolygón a stresszt és az erőszakot.”- olvasom egy Lányomtól kapott könyvben.

A „gyermeki arc” egy fiatalembert juttat eszembe…

Húsz éves autónknak mindig akadt baja… de újat venni nem tudtunk volna. Mióta nyugdíjasok vagyunk, minden kiadást alaposan meg kell fontolnunk, de most is megcsináltattuk.

Az ismerős autójavító, akit barátunk ajánlott, eljön az autóért és elviszi, el is vontatja ha kell, s ha készen van hazahozza, beáll vele a garázsba, azután bejön, elmondja, miket javított meg rajta. Nem kételkedünk, mert biztosan tudjuk, hogy mindent megjavított, még az általunk meg nem említett dolgokat is! Az pedig egy áldás. A leégett a kuplungtárcsa miatt vontatni kellett. A fűtés hiánya érezhető volt… a leégett kuplung szaga is! Kiderült, hogy termosztát  egyáltalán nincs benne, szóval, volt baja temérdek…   

Most, kész a kocsi!  - Irénke, gyerünk fizetni, a te kocsid!- mondja a férjem.

- Igen, papíron… és egyforma öregek is vagyunk, csak az én alkatrészeim nem cserélhetők.

A dobozból az egész kajapénzt oda kell adnom, de mi lesz azután?  A férjem nem látja e z t rajtam, a fiatalember igen…

- Ha gondot jelent csak a felét tessék ideadni most. - mondja.

- Jaj dehogyis, hiszen ön jól megdolgozott vele ebben a szörnyű hidegben! válaszolom.

A fiatalemberen kis bekecs. Színében és küllemében a nadrág, a felsőrész, és a bekecs is, minden darab az olajos munka tükörképe…a keze még inkább…

- Tegye csak el, majd megoldjuk a dolgot. -  mondja Józsi.

- Nem, nem viszem el, ha gondot okoz, tessék többszörre kifizetni, jó lesz úgy.

 - Tessék csak eltenni.  - mondja a férjem.

A fiatalember azután köszönte és elment.



Megvitattuk anyagi helyzetünket. Ha a jövő hetet átvészeltük, már számíthatunk némi pénzre; evvel megnyugtattuk magunkat.

Jó érzés, hogy a garázsban van a kocsi kijavítva, üzemképesen, s hogy ki tudtuk fizetni, az sem utolsó!

Hét végén nincsen posta. Előfordul azonban, hogy személyesen hoznak gáz, vagy áram számlát, s azt bedobják a ládába. Emiatt, hétvégén is  benézek a ládába. Most is így történt, s lám, itt egy levél…

Nincs rajta bélyeg, valaki csak bedobhatta… idős ember írása lehet, állapítom meg, s a lakásba viszem.

Józsi kérdi ki írt? - Fogalmam sincs, neked címezték!

Ollóval levágom a boríték szélét, belenyúlok;  pénz, tízezresek…

-  Te vársz valakitől pénzt? – kérdem döbbenten.

-  Nem, senkitől.

A levelet hangosan olvasom; „Köszönöm a bizalmat, én ezt az összeget visszajuttatom, majd rendezik később részletekben. Tisztelettel XY autószerelő.”

A borítékban a javítási költség fele.



Meghatottságom sírásban tör elő.

Sejtjük-e vajon, hogy a „jó ember” egy Angyal volt az életünkben...?

1 megjegyzés: