Molnár Szilvia
Fa a fűben
Van egy hatalmasra
nőtt fa az épületünktől jobbra, az autóút másik oldalán, egy magánház előtt,
két óriáslépésre. Hársfa, impozáns levélkoronájában mindennap elmerülök. Ám
mégis abba a hibába esem évről évre, hogy évszakváltozásait sosem tudom
követni. Amikor rügyekkel telve kibontja magát, amikor haragoszöld levelei
lassan sárgába-vörösbe fordulnak, majd gyengéden elbúcsúzva az anyatesttől lágy
hulla-hullással bevégzik életüket. Most megfogadtam, az első észrevett
sárgásabb levelei után: figyelemmel fogom kísérni idei halk magába fordulását.
Tányérlevelei csodásan beborítják a környéket, árnyat adva embernek, állatnak,
épületcsücsöknek. Virága illata most is bennem él, azt hiszem, amíg itt vagyok
sorsfadataim között, sosem fogom feledni ezt a beprogramozott adatot. Vennem
kell egy olcsóbb fényképezőt, ezt már erősen érzem. Az ősz feledhetetlen és a
tavasz is, ahogyan a sok szürke színnel telik. Most épp fordítva van. A Föld
temeti színeit tarkaságát, fokozatosan. Viszont mégis van valami felemelő ebben
az egészben is. Bár szomorú és olyan, mint az emberhalál. Mégis magasztos.
http://www.youtube.com/watch?v=u3M3mVIlYKk
VálaszTörlés