Nosztromosz
Hiába kaptam
szárnyakat…
Ám mire leérkezem,
talán a talaj is képlékeny köddé válik
és nem lesz semmi, ami megállíthatna… örökre a szél foglya leszek.
Mert hiába kaptam szárnyakat… a végén úgy is elfogy az erőm,
nem lesz ritmus, nem lesz suhanás és édes feledés a sóhajok útján.
Nem lesz lágy dallam, csak sivító zúgás, amely lelkemen kacag.
Zuhanok a végtelen felé, és már szárnyam sincs, mi fent tartana.
Elvesztettem félúton, és félek… ha egyszer mégis roppanva földet érek,
nem lesz szemfedőm, csak a tollak mik a magasból rám hullnak.
Hiába kaptam szárnyakat csak zuhanok… tovább.
és nem lesz semmi, ami megállíthatna… örökre a szél foglya leszek.
Mert hiába kaptam szárnyakat… a végén úgy is elfogy az erőm,
nem lesz ritmus, nem lesz suhanás és édes feledés a sóhajok útján.
Nem lesz lágy dallam, csak sivító zúgás, amely lelkemen kacag.
Zuhanok a végtelen felé, és már szárnyam sincs, mi fent tartana.
Elvesztettem félúton, és félek… ha egyszer mégis roppanva földet érek,
nem lesz szemfedőm, csak a tollak mik a magasból rám hullnak.
Hiába kaptam szárnyakat csak zuhanok… tovább.
http://www.youtube.com/watch?v=hu4NQ9n-h6M
VálaszTörlés