Lelkes Miklós - December; Csillagruhás Karácsony;

Lelkes Miklós

December

aludni ment a kristályszemű ablak
gyertyát gyújtanak a lassú kezek
az árnyak lent a havon összebújnak
s az ágakon szélfútta verebek
 
most látszatra a táj is egyszerűbb lett
sötétebb fehér, mélyebb hallgatás
s a park szélén a dörmögő december
csillogóbb öröm útjára vigyáz
 
s amit szeretnék az is egyszerűbb lett:
kézfogások, kimondható szavak,
melyek nyomában gyors és büszke fények
a fenyőfákon áthullámzanak?

a park szélén a dörmögő december
a bundájába bújnak a mesék
szélfútta fákon verébhadak gyűlnek
kékesfeketén tűnődik az ég

*

Lelkes Miklós

Csillagruhás karácsony

Csillagruhás Karácsony,
álomfenyőfás Ének,
fényed, hangod szívekbe
sebeket miért éget?
 
Mondd, miért olyan távol
amit közel szeretnénk,
s látni kezdő szemünkbe
sötétlik máris esténk?

Miért: bár lobbansz, eljössz,
nem vagy közöttünk mégsem
csillagszépség, Karácsony,
hitünk egy messzeségben?

Már minden kihűlt illem,
szerep, színpad, csak forma,
s nézünk ruhádról hulló
csalóka csillagokra.

Miért lemondó érzés:
fényed, hangod csak álom,
s holnap már ébredés sír
csillagtalan ruhádon?

Ó, szívsebző Karácsony,
mindig úgy vagy hogy nem vagy,
bár látszat-boldogságot
sejtet az otthonablak.

Miért játszol, kegyetlen
Szeretet, szívvel, vággyal,
csillagokkal, - s az Ember
egyetlen Csillagával?