Hollósy Tóth Klára
Csillagfényes este
Júniusi nyárban
Az éjszakában
hallgatag árnyak,
csillagfénybe szőtt,
hűvös, halk magány
kopogtat fel a lélek
ajtaján,
messziről hangod
érkezik: várlak.
Hárfaszó száll, az
emléked árad,
örömre simogat a
vallomás,
de melyikünk őriz
majd legtovább,
s melyikünk lesz, ki
hiába várhat?
Te majd mesélsz,
mondod, merre jártam,
s együtt álmodom,
szárnyalok veled,
érzem újra a
létezésedet,
gondolva, mennyit
vágytam rád, s vártam.
Minden vagy: a
remény, a halk magány,
amelyben újra egy
vagyok veled,
de féltelek, egy apró
moccanás,
s eltűnik minden
csendesen veled.
Egy tünékeny tünemény
ringatott,
találkára hívott a
szerelem,
a képzelet átért már
mindenen,
a feledni vágyás hite
áltatott.
A fákon újra a bú
fellege ül,
üres lett minden,
csendes, elhagyott,
bagoly huhog, kóbor
szél hegedül,
keresi a múltat, a
tegnapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése