György Viktória Klára
/Taygeta/
Végtelen idő …
Villám csillan,
szikra lobban,
nyílik a fény,
belépnék,
ha mernék.
Hosszú ideje kerestem
lelkem szent helyét,
nem érzem méltónak
e kegyet, mi most
hozzád vezet.
Hatalmas mindenség,
minek cseppje vagyok,
könnyeim elrejtem,
félre állok,
valósak a képzeletbeli álmok.
Nem adom fel,
csak tovább lépek,
oda, hol megtalálom
fenséges lényed.
Ha már nincsenek szavak,
a csend is néma marad,
felemelő a pillanat.
Megérzem, ha itt a vég
előszele,
a jövőt választom,
a múltat elengedve.
Végtelen idő,
rád bízom életem,
törd meg fájdalmam,
mely könnyeket fakaszt,
ne vesszen el mi fontos
a távoli ködben,
legyek ott mindenben,
a lombját hullató fában,
hegyek szívében,
szomorúságban,
az élet vizében,
a szeretet tavában.
Ölelj magadhoz,
had ereszkedjek lelked
mélységébe,
boldog legyen a perc
ragyogd be létem,
halljam, hogy susog
egy másik világ halk zenéje,
ne engedd még, hogy
kialudjon életem fénye.
Légy tanítómesterem,
míg fényes ösvényed
meg nem ismerem.
szikra lobban,
nyílik a fény,
belépnék,
ha mernék.
Hosszú ideje kerestem
lelkem szent helyét,
nem érzem méltónak
e kegyet, mi most
hozzád vezet.
Hatalmas mindenség,
minek cseppje vagyok,
könnyeim elrejtem,
félre állok,
valósak a képzeletbeli álmok.
Nem adom fel,
csak tovább lépek,
oda, hol megtalálom
fenséges lényed.
Ha már nincsenek szavak,
a csend is néma marad,
felemelő a pillanat.
Megérzem, ha itt a vég
előszele,
a jövőt választom,
a múltat elengedve.
Végtelen idő,
rád bízom életem,
törd meg fájdalmam,
mely könnyeket fakaszt,
ne vesszen el mi fontos
a távoli ködben,
legyek ott mindenben,
a lombját hullató fában,
hegyek szívében,
szomorúságban,
az élet vizében,
a szeretet tavában.
Ölelj magadhoz,
had ereszkedjek lelked
mélységébe,
boldog legyen a perc
ragyogd be létem,
halljam, hogy susog
egy másik világ halk zenéje,
ne engedd még, hogy
kialudjon életem fénye.
Légy tanítómesterem,
míg fényes ösvényed
meg nem ismerem.
https://m.youtube.com/watch?v=iM41PsJno1A
VálaszTörlés