Lelkes Miklós - A mesét írom

Lelkes Miklós

A mesét írom 

Miért fáj úgy, ha a meséknek vége,
s előtted nagy fák temető sötétje,
s rájössz hány meg nem oldott titok ment el
megnyúlt árnyakkal, ijedt holdszelettel?

Miért fáj úgy, ha fényhaja a nyárnak
szemedbe hull egy búcsúzó vasárnap,
s rájössz: a táj képzetek furcsa foglya, -
csak a valóság látszatát ragyogja?

Miért fáj úgy: évek madárszárny-lelke
bár annyiszor vitt véges végtelenbe,
mégis megmaradt minden pillanatban
valami bánat, örök, mozdulatlan?

Miért fáj úgy: ha ég-hegyek halottak,
s völgy tart kötényt lehulló csillagoknak,
idő homálylik távozó szemekben, -
szomorú rejtély, örök-érthetetlen?