Siktár Éva - Mondd ki már!

Siktár Éva

Mondd ki már!

Mondd ki már, az égre kérlek Téged,
Mondd ki már, hogy nincs szükséged rám,
félszavakból, hidd el én nem értek,
elmegyek, téged tündérkert vár.

Mondd ki végre, nem szeretsz Te engem,
nem hat Rád már a varázsszavam,
ne gyötörd hát tovább fájó lelkem,
türelmem az nem határtalan.

Mondd ki végre, ennyi volt és vége,
záporoznak majd a könnyeim,
ints egyet, és lassan fordulj félre,
egy másik szívet törj, törj megint.

Nem akarsz már soha többé látni?
Nem tudod, hogy kit veszítesz el,
azt hiszed, hogy nem fog neked fájni?
Álmaimat mind te vetted el.

Mondd ki már, az égre kérlek Téged,
szakadjon az összes húr kicsim,
átgondoltam, többé már nem félek,
nincs ki engem újból csendre int.

Felégettél magad mögött mindent,
elmész innen, nincs több visszaút,
tündérsziget voltam és a kincsed,
feledhető, gonosszá vált múlt.

Nem tudod még, kimondani? Várlak,
jól gondold meg mit ér a szavad,
könnyeim közt én még téged látlak,
de időkerék tovább halad.

Csillagok közt járok, halkan, csendben
mégsem jöttél, egyedül vagyok,
nem könnyezem, hideg már a lelkem,
tudom, egyszer úgyis meghalok.

Nem sírsz majd, hisz' megfagyott a lelked,
én voltam, ki szerettelek rég,
kósza emlék, vagy már, nem is sejted?
illúzió, elveszett remény.