dr. Szeicz János - Gondolatok

dr. Szeicz János

Gondolatok

Úgy hittem, magányom
az egyedüllétből fakad,
kerestem hát a társaságod,
kínálva tiszta barátságot,
talán feltöri a magány
pszicho-zárkáját baráti szavad.
De te riadtan elfutottál...
most hiába hívnak társaságba,
már belém égett végleg a magány.
2.
Számomra felfoghatatlan,
hogy döntő pillanatban
miért gyávul el a szó.
Máskor feleslegesen árad
akkor is, ha hallgatni volna jó,
mert többet mondana a csend.
Azon gondolkodom,
elmondtam minden fontosat neked,
és értetetted-e hallgatásom?
3.
Csak tudd, hiába mentél el,
van, ami most is velem telik,
ez az emlékek ideje,
és hidd el, az sem könnyű:
veled élni, nélküled.
A szavak és tettek, mint emlékek
az idő síkján összecsúsznak,
s nincs már kedvem újrarendezni őket,
hagyom süllyedni elme-mélybe,
s hinni, ha volt, nem volt öncsalás.

*

Gondolatok 2

1.
Mikor szavakkal játszom,
néha nem figyelek a belső csendre,
s nem értem a másik hallgatását.
Amit függőben hagytam,
mert nem mertem kimondani,
annak szavait nem forgatom újra,
hisz jelentése már érvénytelen.
Egy fáradt reggelen talán megfejtem,
miért fájt hallgatásod,
és megértem üzenetét.
2.
Szólni tudón úgy halok meg,
mint aki meg sem szólalt,
bár énekelni vágytam,
egyszerűen, mint a szárnyaló pacsirta,
vagy ahogyan fölszakad az érzés
a szív túlcsordult rejtekéből.
Azonban nincs hatalmam
a rendetlen szavak fölött,
legyőznek,
s inkább hallgatok.
3.
Mikor már minden idegen,
akkor jobb elmenni,
hátra sem nézve,
csak konokul föl,
föl a csillagokra,
tudva, hogy az élet,
a mindenség rendje szerint
ellobban, mint egy szál gyufa.
Akkor az idő ölébe vesz,
a gondokat elsimítja,
s eggyé válok az ősanyaggal.