P. Pálffy Julianna - Impresszió

P. Pálffy Julianna

Impresszió

Bogáncsba gabalyodott
álmaink közt kutattam
nem létező összefüggéseket,
de dac-buborékban ültünk,
és kerültük a kérdéseket;
balga némberként követtem
a megfoghatatlan fonalat,
míg betelt pohár közönyével
húztam két, távolodó pont
között okafogyott vonalat;
kábított az éj, hol becézett,
hol röhögve rám köpött,
mert a nagy nihilben engem a
semmi..., senkihez nem kötött;

(fekete-fehér táblán lépeget
a züllötten bárgyú képzelet,
játszni vágy, s ecset nélkül
pingál impresszionista képeket)

arcomra, gyűrt párnák férce
préselt törölhetetlen ráncokat,
láncra vert lábbal keringőztem,
tapostam le ismeretlen lábakat,
lebegtem én Ég, és Föld között,
mert a nagy nihilhez engem már
semmi, és senki nem kötött;
…
Végül, a hajnalba ábrándult lélek
is felébredt, kócos szempilláján
eltévedt könnycsepp üldögélt,
majd mesterkélt mosolyra száradt,
s reményről, szebb életről mesélt;
nem hittem szavának, most éppen
abban hiszek, hogy a rojtos szélű
felhők alól, a Nap zuhogja rám
soha meg nem élt emlékedet.