Gubcsi Lajos - Szeretni, temetni

Gubcsi Lajos

Szeretni, temetni

Szeretni könnyebb volt
Mint lélekben temetni
A vén tél kemény szakában
Mikor a fényt a szemedben kihunyni láttam

A szívemhez az értelmetlen messziből csak akkor értél
Mikor kérlelhetetlenül, de jure, de facto elmentél
Itt hagyván rám
Mi amúgyis halovány
Kétes árnyékomat
Véznán vázamat

megnyugtatom a hitetlent
az élet csak néha teremt
jó embert. Csak keservet
és ha kell, mély vermet
emberré csak közben leszel
ha másért, a világért teszel

belülről kirekesztve
fentről lent rekedve
lóg a lelkem elrepedve
maradni semmi kedve

Lerogyok
Most másról álmodok
Zsebemből előveszem
Kedvencebb életem
Úgy ám! Mézszirup édesen
Mennék fényes éjjé s nappá
Válnék tündöklő holnappá
De az első eső arcon vágott
Ledöfte a képzelt új világot
Nyakamba lökött ezer villámot
Elrabolta a régi kéjvirágot
Adott helyébe szorongást
Borúlátást, a bor rontását
És egy villámló utolsó felvonást  
Kivontak a kék bolygómról