Nagy László - Jég alatt alvó vérfolt

Nagy László

Jég alatt alvó vérfolt

Szerelem, díszem te voltál,

nyáréjjel fölénk hajoltál,

alád feküdtünk, hasaltunk,

kigyúlt a zöld fű alattunk.

Látta ő is, ki érettünk

szögekkel feszíttetett:

kőkereszten a kő-Jézus

boldogan ránknevetett.

S jaj nekem, jaj nekem,

kínszenvedés vagy szerelem,

leomolsz a téllel,

szétbárdolod a szívem,

rásózol dérrel.

Ó, jajgattató szerelem,

alázatos lettem igen,

zászlóddal, aki kérkedik

végülis elpityeredik.

Pünkösdi piros asztalnál

édesen mért boroztattál,

mért hoztad a tóparti lányt,

húsz esztendőmnek aranyát!

Miatta égig érő baj van,

összekötözve ég a sarkam,

dob és hegedű elrohad,

úszik a cimbalom,

hajamat marokra fogva

fejemen csüng a fájdalom.

Szerelem, jaj te szerelem,

dadogást hoztál, tébolyt,

életem, telivér életem:

jég alatt alvó vérfolt.