Baráth Sándor - Éj; - Ébredés éjjel

Baráth Sándor

Éj

Karcog a csend
Már a szó elején.
A némaság szól,
Összefüggőn beszél.
Kietlenség, mi
Fülemben lüktet,
Nem tudok írni:
Sem jót, sem szebbet.
Verőér zaja
Hinti a szelet,
Mint rezgőnyár levél,
Csendben is nevet.
Közel az idő,
A csend elalszik,
Nap mondja: kelj fel,
A zaj virágzik.

*

Ébredés éjjel

Kékes csillagfények mosták el utamat,
A rám szabott holnapot bejártam éjjel.
Vizeknek tükrében hittem mély tavakat,
Mikben Hold sarlója fürdött sápadt fénnyel.

Mikor felébredtem, paplanom lecsúszva,
Sehol a nagy tavak, csak tocsogók vannak.
És mert hogy nincsen besötétítve ablak,
Meztelenül néz be a Holdnak karéja.

Kint az égi gyertyák a tócsák fenekén,
Úgy tűnik relatívok minden, ami mély.
Szikráznak, táncolnak: fenn és lenn a mélyben,
Az olvadó hó vizén, tavasz reménnyel.