Szeitz János
Hullnak a napok
Hullnak a napok a
semmibe
Sem emlékbe se
feledésbe.
Hullnak a napok a
semmibe.
Ennyi volt hát:
hétköznapok,
Feszülő, dülledt
akarások,
Tűnő ünnepek,
vasárnapok.
Magamba suttogott téli
regék,
Messze tekintő nyári
délutánok:
Egy kéve napsugárból
font jövő.
Álom álmodó hangok
füzére,
Halkan eggyé fonódó
kánon
S körötte a
világteremtő csend.
Ki mondja meg: miért
nem tudjuk
Megőrizni magunkban
magunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése