Margot - Nyáreste

Margot

Nyáreste 

https://m.youtube.com/watch?v=ik9Qzso7ILE

Beszivárognak a kinti zajok,
S a lekaszált fű száraz, édes szaga.
Kis kórtermi szoba, egyedül vagyok.
Szárnyukra vesznek tücsökmuzsikák,
Ágyamat dajkálják hársfaillatok.
Az ablak előtt remegnek a fák,
Molyhos levelükön az esti zápor vize
Lágyan megcsillanva indul útjára,
Le a levélről a föld méhibe.
Az ablakhoz állok, már megnyugodtam.
Egy mentősziréna hírtelen felvisít…
Bár tagadom, rég feladtam…
Csak ez az állapot, a tétlenség dühít,
S az -hogy segíts magadon, csak bízz,
Majd meglásd, az Isten is megsegít.
Ne engedd el magad - jönnek az intelmek
Egy-két jó tanáccsal mindenki ellát,
De váratlan, kiknek hírtelen sürgős,
Pár percig maradnak, s elhagyják a szobát.
Autók tülkölnek, az élet megy tovább.
Oly annyira mindegy, hogy én hol vagyok,
Hogy most ez oldalon állok, vagy a másikon
Hogy megyek-e odaátra, vagy maradok?
De jó volna még maradni, s élni.
Felébredni e szörnyű látomásból,
Mi befonja lelkem, mint lepkét a pók…
Pihenni akarok, túlélni a valót,
Csak álmodni akarok, álomtalan álmot!
Halandóbb lettem, mint más halandók.
Kell most nekem ez édes muzsika,
A mindent betöltő tücsökzene.
E nyári alkonyat párás melegében
A szívem, csak a magánnyal van tele.