Balogh Bea - Emlékképek tavasza

Balogh Bea

Emlékképek tavasza

Régmúltba veszett távlatokból
üzen a rügybontó szellő,
tiltott románcról komponál
halhatatlan kánont.
Sóhajod tüze újra elmémbe lobban,
hajdani szerelmünk relikviái
szunnyadó íriszeim
könny-függönyén kúszva,
valósággá reszketnek.
Sudár alakod a volt-vízesése
pára-lepléből dereng felém.
Sanzonunk ambróziáját
szürkületek csuprából kortyolom,
szellem-érintésed mementója
bebarangolja réveteg lényem.
Bár mára csupán halódó mámorunk
emlék-gerezdjeit őrzöm,
magányos éjeken mégis
belőlük töltődöm,
ráncokba gyűrt évek
megfáradt ritmusán menetelve.