Deák Éva - Itt a tél; - Őszi falevél (emlékezés)

Deák Éva

Itt a tél

Itt van a tél december,
hóember
hó subáját vette fel.
Hópihécske száll libben,
éj csendben
gyertya lángja lebben benn.
Beborít a hótenger,
künn álló
csillagporos hóember.
Seprűnyéllel integet,
billeget
rajta kis madár, telet.
Sipkája meleg pamut,
kertkaput
rázza, szél szaporázza.
Jégkristályos piros orr
szénporos,
bekecs gombja egysoros.
Meleg suba jó lenne,
csordogál
csöpög majd, tavasz benne.

*

Őszi falevél (emlékezés)

Őszi falevelek, bontják most színüket,
Sodródnak a légben sírhalmod felett.
Sárgán, barnán, vörösen pompáznak,
Mélyen meghajolnak a nyárfa ágak.
Mécses lángja mellett, imára kulcsolom kezeim.
Szememből kicsordulnak érted a könnyeim.
Hallom a hangod, szólítasz „Évi”,
Körbe nézek, de senki nem érti.
Miért kellett az „ősszel” elmenni?
Miért a sok boldog évet temetni?
Érzem közelséged, most is fogod kezem,
Vigyázol rám, léptem óvatos legyen.
Arcomba fúj emlékhelyednél a hűvös szél,
Szívemben, szerető lelked örökké él.
Ősz még ne menj el! Fesd még a tájat!
Halkan dúdolok „Isten Áldjon” melódiákat.