.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
hogy késő már az,
amikor az igazságra
az ember télen jön
rá,
hogy idő híján,
foglalkozva más,
fontosabbnak hitt
dolgokkal,
az egész nyarat
elpocsékolta…
az a kár
pótolhatatlan,
a nyár örömei,
a nap gyógyító sugara
a télben nem
találhatóak…
és amikor így, vagy
úgy,
szorgosan teszi a
dolgát,
és észre nem veszi
azt,
hogy kihagyja belőle
a szeretetet,
akkor valójában,
a látszat ellenére is
csak pocsékolja a
drága időt,
a visszahozhatatlan
lehetőséget…
lehet,
hogy közben felépül a
háza,
lesz
megszámlálhatatlan vagyona,
amit, mint egy léha
játékos,
el is veszíthet
bármikor,
de ha a nyarat
a szeretetről
elfelejtkezve
csak gyűjtésre
fordítja,
a hideg télben,
amikor már melegedni
kevesebb esély van,
marad csak a kályha,
aminek a hője nem
hatol a lélekig,
akkor szomorú
gondolni arra,
hogy az elpocsékolt
nyár örök,
visszahozhatatlan
vesztesség marad…
szerencsére a Nap
időnként kiragyog
télen is,
abban a hidegben az
maga
a lelket melengető
csoda.
2012, nov. 05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése