Lukács György
Futnék, rohannék…
A tolvaj idővel
én már nem élhetek,
csak Veled, és Neked,
csak Általad.
Szeretnem már szabad,
de már közelről
akarlak,
mert Te jó vagy,
és tiszta még,
de messze, mint az
ég.
Hát futnék, úgy
suhannék
mint a szélvész –
rohannék,
és szelíd
szerelmedért,
csengő kacajodért,
én mindent odadnék!
Hogy melletted
lehessek,
s csak Veled, és Általad,
új álmot álmodjak,
nekünk, kettőnknek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése