Fekete István
Augusztus
Poros út, poros
virág, fáradt rét,
most már vágyunk a
suttogó őszre,
kopogó esőre az ablakon,
néma ködre a
domboldalakon
s a makkhullató arany
erdőkre.
Múlik a nyár: poshadt
malomalja,
kemény gyalogút és
szikkadt árok.
Dér vágyik már reggel
a mezőre,
kikerics a fakult
legelőkre,
hol a jegenyéken
varjú károg.
Aztán úgyis tél jön,
s ködkezével
az erdőkben az éj
zúzmarát sző.
A patak némán fut
elmenőben,
Lassul a szív, s a dermedt
időben
elénk áll majd - a
temető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése