2017. január 27., péntek

Pataki Glica - Reményt hozó évszakok



Pataki Glica

Reményt hozó évszakok

Tél volt, amikor a szemünk egymásért csillogott,
Gyöngéd szeretettel magadhoz ölelt a két karod.
Kósza vándor, fehér köpenyét lábunk alá terítette,
Jégcsapok tükrében szépítkezett az álmos reggel.


Tél volt, amikor piruló arcomat megsimogattad,
Hideg, fázós tenyerembe forró csókokat kaptam.
A fenyves erdők hátán átviharzott a kegyetlen tél,
Jégpompába öltöztetett mindenkit, akit csak elért.


Tél volt, amikor a szomorú ködben fülembe súgtad,
Bíborfelhők égő színei ívelnek, szerelmes szívedben.
Üvegablakok, óriáskertjében jégvirágok sokasodtak,
Csilingelő hóvirágok a hegyoldalnak, tavaszt hoztak.


Tavasz jött, amikor a fák zöld kupolákat bontottak,
Vadvirágok a réteken nyújtózó szirmokat nyitottak.
A tarka lepkék udvaroltak, s a kankalinnak bókolok,
Reményt hozó évszakokban, kedvesemre gondolok.


Tavasz ment, amikor a lombok takarták a fészket,
Fenyőfaillat, ölelte magához az egész mindenséget.
Magba váltott a réti iszalag, bóbitákat vitt a hajnal,
Szelek hátán szállnak boldogan a szerelem magvak.


Nyár jött, táncot ropva a réten, rózsaszirom nyílott,
Zöldellő mező felett a boldog égen, pacsirta dalolt.
Fekete hollók kerülgették a fehér bárány felhőket,
Zsákmányra leselkedtek az éles szemű kék ölyvek.


Nyár lopakodott tova, vállára vette csúf köpenyét,
Amelyből kihullott sok virág, már alig érezni illatát.
Fölfeslettek a szürke fellegek, tengerszem született,
A pokolból nyargalt föl a víz, mint akinek esze ment.


Az ősz lassan közeledett, szívem majd kettéhasadt,
Könnyeimet rejtve, szomorúan jártam a hegyoldalt.
Dörgő égből, villámok cikáztak, sírjukba dőltek a fák,
Korbácsolja az embert, a kincseitől meglopott világ.


Reményt hozó évszakokban, kedvesemről álmodom,
Majd’ egy hóval takart reggelen, az ajtómon bekopog.
Zúgnak már vad szelek, rohannak ólomszín fellegek,
Színes lepkék szép enciánnak, búcsúcsókot hintenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése