Szakáli Anna - Szép, szomorú ének

Szakáli Anna

Szép, szomorú ének

Ki mondhat felettem
Hunnia honában
leölt nép véréről
keserű zsolozsmát?

Ki sóhajt lelkünkért
- talpig rabigában -,
magányos testvérért
egy igaz hozsannát?

Leszel-e bajtársam,
ha a baj bekerít?
Elvették, ellopták
őseim erdeit!

Elvették hegyeim
ezernyi magasát,
gyöngyszemű tavaim
örökös ringását!

Miért vonsz fölébem
Kárpát havasában
leölt fák törzséből
fekete bitófát?

Miért ülsz felettem
Hunnia honában
leölt nép véréből
kannibál lakomát?

Miért lépsz mögöttem
bikacsök korbáccsal?
Mért’ átkozod nyelvem
ördög rút szavával?

Mert én befogadlak!
Mert én megitatlak!
Bársonyos paplannal
vállig betakarlak!

De te, sárga hasú
kígyót raksz keblembe,
s vérző szívem mellől
nincs, aki kivegye!

Megyek a jussomért,
megyek igazságért,
megyek is, futok is
igazság malmáért!

Jaj, de malomköve
régen kettétörve,
védtelen árva én,
guzsalyba kötözve!

Engem is anya szült,
Istentől a lélek!
Kiállni száz halált
igazért nem félek!

Ne ülj hát felettem
Hunnia honában
leölt nép véréből
kannibál lakomát!

És ne vonj fölébem
Kárpát havasában
leölt fák törzséből
fekete bitófát.

Mert ma értem szólnak
gyászos ónharangok,
holnap terád dobnak
egy utolsó hantot.