Maszong József
Csak ne fájna
Esteledik szürkét
öltött az udvar
várom a percet mikor
bekopog,
ki el sem ment s meg
sem jött
léte a végtelen
kacagó széllé lett,
csak ne fájna hiányod
annyira.
A gondolatok borúsak
gyötrők
mert hirtelen jött
szürkére a sötét,
peregnek a
kimondatlan szavak
mint fákról hull
ősszel a falevél,
csak ne fájna hiányod
annyira.
Mert voltál s vagy az
élet az életben
az éj csillogó egének
csillaga,
felkelő nap tündöklő
korongja
kísérőm az idők
végtelen útján
csak ne fájna hiányod
annyira.
Ha nem vagy búsan
pereg az idő
csak kóválygok magam
a nemlétben
a mosoly nem szántja
barázdáját
ezer lenyomatán
arcomon az időnek
csak ne fájna hiányod
annyira.
Mikor megjöttél
ragyogni, mint
nyári záporral az
égre a délibáb,
végzetes és végletes
szerelemben
az ég végtelenében
rádtaláltam,
s nem fáj a hiányod
annyira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése