Hollósy Tóth Klára - Február van ...; -Későn jött, gyorsan ment

Hollósy Tóth Klára

Február van…

Február van, nem várt tél dühöng,
szelek fújnak, messze a tavasz,

valahol távol nagy vihar döng,

ködfelhőből csak néha havaz.

Majd elér a szél éles karma,
betelepszik a bőrünk alá,
hergel, mintha gúnyolni akarna,
jár az emberben, fel és alá.

A szürkeség matt, piszkosfehér,
kémény füstöl, ködlepel a táj,
a köd, s a füst lassan összeér,
olyan, mint egy méla birkanyáj.

Rövid a nap, korán sötétül,
kívül és benn borús fény kószál,
nem békül a szél, felélénkül,
míg a tél egykedvűn szunyókál.

*

Későn jött, gyorsan ment

Későn jött, váratott magára,

soká volt fagyos a föld, pőre,

úgy volt, mintha már sosem jönne,

pedig már mindenki nagyon várta.

Fény kellett a hófödte tájra,

megbújt mélyen fagy-szitta ködökben,

bénult volt, alig hömpölyögve

kúszott fel levelekre, fákon,

aztán egyszer csak özönölve

berobbant, s átfutott a tájon.

Néztük meglepve, eltűnődve,

szóltunk utána, hogy megálljon,

maradjon még kicsit, várjon,

de túljárt már hetedhét határon.

*

A jégpáncél alól

Csapkod a szél,

mint hideg szurony

a csontomig hatol,

a nap alszik,

horkolása hallik,

a jégpáncél alól.