2019. január 5., szombat

Szomorúfűz - Zordon január


Szomorúfűz
Zordon január

Január van. Deres, csípős, zord a tél. Hideg, - maró a levegő. Ólomszürke takaróba bújt a nap. Szürke az égbolt, a fény sem látható. Búsak a kopasz fák, zörgő ágaik sírnak, dideregnek a fagyos télben. Ködös, párás, dérlepte a táj, a fű, a bokrok, a kövek. Madárdal régen nem hallható. Ha a Napocska mégis kidugja sugárszálait takarója alól, a fenyőóriás tűlevelein átbök a fény.

Ülök a meleg szobában és kukucskálok ki az ablakon, gyönyörködöm a havazásban. Először  bátortalanul hullnak a hópelyhek, mintha félnének, hogy megütik magukat, majd egyre intenzívebben, egyre sűrűbben, nagy pelyhekben. A kedvenc hóesésem.

Halk zene szárnyal mögöttem – a kinti hangulathoz illően. Jólesően melengeti lelkemet és átjárja didergő testemet a forró tea, amely a szeretet-bögrémből száll illatozóan, és a napfényt hozza el számomra. A legkellemesebb dolog – a meleg szobából figyelni a kinti világot és élvezni a meleget és a lágy, andalító zene hangját. Elmerülni benne és álmodozni.
Ködvirágok borítják a kertet a szállongó hópihe-szirmoktól. Hópamacsok takarják a fák dérlepte, csörgő ágait, - hóbundától terhesen hajolnak mélyre a tuja lombjai.
Körötte a föld porcukorként felszórva a friss pelyhekkel. Apró pillangóként táncolnak a pihék a szélben, hideg apró csókocskákat nyomnak az arcokra, cseppé válva

Nézem a szürke felhőbe burkolózott világot, csak körvonalak rajzolódnak ki elmosódottan, homályosan.

Korán alkonyodik. Zimankósak az estek, de a nappalok is vacogtatóak.  Az éjszakában az ezüst Hold is dérlepte, - apró jégvirágokat ringat a szél.

Tavaszt vár, enyhülést – a természet, hogy újra rügyet hozva lombkoronát növesszenek, mindannyiunk örömére. S újra  zöldelljenek a fák, virágozzék a lélek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése