Debreczeni Zsolt - Szép felhő rózsája

Debreczeni Zsolt

Szép felhő rózsája

Felhők felett az ég, ragyogóan derűs,
az én rózsámnak bája, édes és olyan hűs.
Felüdíti fellegek, hatalmas árnyait,
megperzseli szívemnek, felgyúló lángjait.

Mámoros kikelet, tündöklő kökörcsin,
sejtelmes vízjelek, vízhomály habjain.
Mártózó matrózok, a jéghideg vízben,
elmúló fájdalmak, a széteső hitben.

Már tajtékzik, feltörik, a gyémántok szárnya,
változó az élet, folyton mozgó árja.
Hiteget a virág, szerelem, ne várj rám,
gyere el most értem, drága, kedves leány.

Morgolódik létem, züllik a semmibe,
vágyak tengerének, nagy végtelenjébe,
Kúszik-mászik boldogságom, növényről növényre,
de vidámságom karóját, nem veszi még észre.

Felhőmből a rózsák, szanaszét hullnak,
szívemből a szeretet, az emberekre árad,
Fényes kis magokat, ültetek a földbe,
lelkek gyarló rózsáinak, mély szeretetébe.