Végh Sándor
Rövid nap
Levél, mely hiányt
örököl gyötörve. Óhajtaná énem a többet, a mást, nemcsak egy villanást. Levél a
másik illata nélkül, a szeme villanása nélkül, a keze érintése, a sóhaja,
eltévedt hajszála, cipőjének koppanása, embertömeg valóságszaga nélkül. Zaj, a
füst, a tér hiányától szenvedve, belepréselve szavakba, görcsökbe, félelmekbe,
kívánságokba, nyiszlett mosolyfélékbe némán. A szó lenne a lényeg, vagy most a
valóság? Mely megint csak álommá szépül a következő ébredésig. A vágy
elfojtásává, kényszerré, mely kívánná a másik lelkét, szívét, testét, ahelyett,
hogy beteljesülne bármilyen együttlét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése