Hollósy Tóth Klára
Decemberi csend
Szelíd nyugalomban
ébred a hajnal,
a fények eltűntek,
mind kiégtek,
tele az ég szürke
felhőtarajjal
indulnak érzések,
lüktetések.
Csupasz fákon
kitartó, hős titánok,
mint e végtelen
nyújtózó hegyek,
csupasz testük zúzták
valóságok,
s most is tépázzák
őket zord szelek.
Egykedvűn, muszájból
kel fel a hajnal,
ébred a tudat, az
emlékezés,
voltak tülekednek
csendes robajjal,
múltba tér a merengő
létezés.
Történések, régvolt
perctöredékek
régmúltját járja
gondolataim,
fáznak a remények, a
lüktetések
visszaidézik mind az
álmaim.
Társak, rokonok,
barátok, és mások!
…Mennyi rögzült kép
mozdul Istenem!
Vonzások, hitek,
elutasítások
véreznek fel
egyszerre hirtelen.
Mennyi könny, bánat,
szenvedés és nyomor,
zokszó Istenhez: Mért
teszed velem?
A sok vád, ítélkezés
megostoroz,
belém nyilall
robbanásszerűen.
- Majd egyszer, majd,
csak várj sorodra!- hallom
a néma szókat, s
nyugtatom magam,
talpon kell maradnom,
folytatva harcom,
próbálok mosolyogni
nyájasan.
Reményből, vágyból,
soha nem lett semmi,
vágyam a képzelettel
messze szállt,
megpróbáltam meg nem
történtté tenni
minden rosszat, mit a
sors felkínált.
A jelen higgadt,
szürkés, galamb fehér,
mint e deres
sziklaormú hegyek,
várnak dermedten,
amíg sorsom beér,
rajta a sok nyitva
hagyott sebek…
A jelek nyugtató,
hűsítő kezek,
tűrök némán, hittel,
mozdulatlan,
megreszketek, ha
bármi rosszat teszek,
s a jótevő Isten
láthatatlan.
Egyhangú, szürke,
mindegy nap ez megint,
mélázom a múlton, s e
jelenen,
rajtam a Teremtő
keresztültekint,
legyint, kiégett e
lény, színtelen…
Nyomottan, komoran
egyre közeledem,
kihűl a lelkem, mint
leheletem…
vegetálom kimért, rám
osztott szerepem,
míg szívemre dermed a
decemberi csend….
https://m.youtube.com/watch?v=deUV3FFjWsU
VálaszTörlés