Szilágyi Ferenc - Novemberi biztató

Szilágyi Ferenc

Novemberi biztató

Kormos felhőpamacsok az égen,
Égett avar füstje tekereg,
Céltalanul kerengnek a légben
Hullafoltos beteg levelek.

Ólálkodik szelleme a múltnak,
Mocsár fölött lidércfény lebeg.
Az égről a csillagok lehullnak,
Ledobálják dühödt istenek.

Szél vonít, mint kóbor eb a Holdra,
Tál kocsonya - kihalt most a rét.
Dér varr csipkés szemfedőt a holtra,
Hűlt vackában megdermed a lét.

Gyászos arccal őgyelgő enyészet,
Tetszhalott a színevesztett táj!
Nyár ízéből tettél-e el mézet,
A Nap csókját őrzi-e a száj?

Emlékekkel dús-e a szívkamra,
Ha jönnek még szűkmarkú napok?
Készül-e a lélek új kalandra,
Reményekkel várva holnapot?

Hisz a télre egyszer szép tavasz jő.
Újra lesz virágos kikelet!
Kivirul az élet, a jövendő,
S ünneplőbe öltöd szívedet.